Zsiráf
2005.11.09. 15:51
Egy ördögi srác története
Beszélgetés Torres Danival.
Egy évvel ezelőtt még maga sem gondolta volna, hogy ilyen gyorsan ismert lesz, sőt egyből lemez is megjelenik, mára pedig az ország szívtiprója és a lányok elsőszámú kedvence lett. Ő Torres Dani, akit a Megasztár második szériájából ismerhettünk, meg és akinek most jelent meg első nagylemeze, melyről természetesen mi is faggattuk kicsit.
MIKOR KERÜLTÉL ELÖSZÖR KAPCSOLATBA A ZENÉVEL? Tulajdonképpen már abba a korba, amikor még meg se születem. Édesanyám hasából hallottam Csajkovszkijt, meg még egyebeket, születésem után pedig Santanat!
ÉDESAPÁD ECUADORI ÉS HA JÓL TUDOM EGY IDEIG KINT ÉLTETEK. MENNYI IDÖT VOLTATOK KINN? Hét évig voltam, amikor hazaköltöztünk, addig kint éltünk.
MI JELEMZÖ ARRA A KULTÚRÁRA ÉS MI VOLT SZÁMODRA A LEGMARADANDOBB ÉLMÉNY? Egy szóval lehetetlen összefoglalni, mi a jellemzője annak a kultúrának, ugyanis elégé vegyes a történelme miatt. Hasonlóképp állok ahhoz a kérdéshez is, hogy mi volt számomra a legmaradandóbb élmény, ugyanis az egész az volt. Keressetek rá az interneten, ha van rá lehetőségetek, és első pillantásra le fognak nyűgözni akár csak a képek is! :)
MINEK VAGY INKÁBB KINEK A HATÁSÁRA JELENKEZTÉL A MEGASZTÁRBA? Egy nagyon kedves batárom „unszolására, noszogatására” jelentkeztem a műsorba. Köszi Tollas! :)
MIT VÁRTÁL A MÜSORTOL? Tulajdon képen semmit. Vicces, ugye?
KÖZBEN A MÜSOR VÉGE LETT ÉS ÁTTURNÉZTÁTOK AZ EGÉSZ NYARAT. MILYEN A KAPCSOLADOD A TÖBBI MEGASZTÁROSAL? Ugyanolyanok voltunk a nyár során, mint egy NAGYON hosszú osztálykirándulásra menő osztály! :) Se több se kevesebb.
RENGETEG RAJONGÓD LETT MÜSOR HATÁSÁRA. HOGY VISELI EZT A BARÁTNÖD? Nagyon jól kezei ezt, szerencsére! :)
UGY TUDOM, ELÉG RÉGÓTA EGYÜTT VAGYTOK. EGYÜTT TERVEZITEK A JÖVÖT? Ez már magánéleti kérdés! :)
HA ÉPPEN NEM A ZENÉLÉSSEL TÖLTÖDAZ IDÖT, AKKOR MIT CSINÁLSZ? VAN VALAMILYEN HOBBID? Sok hobbim van, a számítógép, gitározás, dalírás, kirándulás, mászkálgatás…
EGYÉBKÉNT MILYEN ZENÉKET SZOKTÁL HALLGATNI? VAN PÉLDAKÉPED? Rengeteg fajta zenét hallgatok, a rockon keresztül a reggae-ig, a dubon át a dnd-ig, vegyesen! Példakép? Huhh, hát tulajdonképp így önmagával nincsen, rengeteg ember van, akit tisztelek például Santana, a Gn’R, Bob Marley, Clapton, és a sor végtelen…
NEMSOKÁRA MEGJELENIK ELSÖ LEMEZED. MIRE SZÁMITHAT AZ AKI MEGHALLGATJA? Szerointem valami ütösre, de persze döntse el a hallgató. Meglepi lesz, az biztos!
KIK VOLTAK SEGITSÉGEDRE AZ ALBUM KÉSZITÉSE SORÁN? A bandán kívül rengeteg, köszönthetünk Závodi Gábornak, a MEX-nek és még jó pár embernek de ez a borító megfelelő részén olvasható is lesz! :)
HOL LÁTHATÓ TÉGED A KÖZÖNSÉG MOSTANÁBA? Közértben, postán… vicces félretérve sok helyen, de ez olvasható lesz különböző programmagazinokban, illetve a blogomba.
|