|
Maxima
2005.06.22. 08:24
Tengerpart, pálmák és egy gitár.
"Gitározni szoktam a páromnak, nagyon odavan érte" Latin temperamentumával rabul ejtette a nők szívét. Még Soma is olyat mondott neki, hogy utólag pironkodhatott. Dani persze nemcsak szexi csípőmozdulatokkal, hanem a zenéjével is hódítani szeretne.
Amikor először leültünk beszélgetni egy kora reggelen, mindketten nagyon álmosak voltunk. Dani panaszkodott, hogy alig marad ideje aludni. Pedig semmit nem szeret jobban.
— Számodra befejeződött a műsor. Sikerült azóta kialudnod magad?
— Sajnos még nem. Egyelőre rengeteg elfoglaltságot jelent a Megasztár. De már kiköltöztem a házból. Újra otthon lehetek!
— És, gondolom, hagyod, hogy a mamád kényeztessen egy kicsit?
— Abszolút. Nálunk is elhangzik a kötelező anyai kérdés: „Ettél eleget, kisfiam?" De nekem ez egyáltalán nem terhes. A mostani „elválásunk" nem az első volt, éltem már külön egy ideig. Alig húszévesen, édesapámnak köszönhetően az USA-ban üzleti adminisztrációt tanultam. Floridában laktam, ami nagyon tetszett, de egészen más volt, mint Dél-Amerika. Élveztem kint, de nem élnék ott. Inkább pesti gyerek vagyok.
— Ha ott nem, akkor hol élnél szívesen?
— Egy Karib-tengeri szigeten el tudnám képzelni az életemet, ahol van tengerpart, homok, pálmakunyhó és egy gitár. Persze csak miután megcsináltam a magam szerencséjét. Azután visszavonulnék a béke szigetére.
— Édesapád ecuadori, meddig éltetek kint?
— Apám a Műegyetemen tanult, amikor megismerte édesanyámat, és egészen hatéves koromig kint éltünk. Amikor a szüleim elváltak, hazajöttem anyuval, és az általános iskolát már itt kezdtem el.
— Az, hogy húszévesen ő egyengette a karrieredet, azt jelenti, hogy jó viszonyban maradtál az édesapáddal is?
— Persze. Sokat tanultam tőle, hiszen nagyon sokrétű személyiség: kitűnő üzletember, hegymászó, jó hangja van, és gitáron is játszik. Gyakran meglátogatom, bár már régen voltam: utoljára 2003 nyarán egy hónapot a barátnőmmel. Ő még soha nem járt Ecuadorban, nagyon tetszett neki.
— Apropó, barátnő. Annyit tudok, hogy már két éve együtt vagytok. Mesélj róla!
— A keresztneve maradjon az én titkom, nem szívesen árulnám el, de annyit igen, hogy még tanul.
— Hogy viseli a türelmetlen természetedet?
— Eltűri, és egyébként ő is elég heves vérmérsékletű. Nem csapkodunk ajtókat, de amennyi veszekedés egy normális kapcsolatba belefér, az nálunk is megvan, hiszen nem vagyunk egyformák. De megbeszéljük, és hamar túljutunk rajta.
— Mi a legfontosabb számodra egy lányban?
— Hogy szeressen. És mivel nem vagyok könnyű eset, hagyjon mozgásteret. A jelenlegi kapcsolatomban nincs is gond ezzel. Szerintem nem ideális, ha az egyik elfojtja a másikat. A párkapcsolat arról szól, hogy együtt épülünk, és nem leépülünk.
— És hogy épültök együtt?
— Gyakran járunk kirándulni, és mindig közösen vágunk bele új dolgokba. Most éppen azt találtuk ki, hogy bonszaj fákat fogunk nevelni. Sőt, van olyan is, hogy gitározom neki, nagyon odavan érte! Nálam ez sohasem alkalomhoz kötött, csak úgy spontán jön, az ő és a magam szórakoztatására.
— Mennyire „komolyak a szándékaid"?
— Túl fiatal vagyok ahhoz, hogy komolyan gondolkodjam a közös jövőnkről. Inkább a sorsra bízom, még sosem hagyott cserben.
— Ez egyben a mottód is: majd lesz valahogy…
— Általában racionálisan döntök, annak függvényében, mi lenne a legjobb. De mivel minden döntésnek van következménye, a végén tényleg igaz, hogy úgyis mindig történik valami.
— Azt olvastam rólad, hogy soha nem nézel televíziót.
— Kiskoromban anynyit néztem a zenecsatornát, hogy kiégette az agyam. Ma inkább csak filmeket nézek, még a híreket is inkább az interneten olvasom el, mert az gyorsabb és korszerűbb.
— Hogy fér ez össze azzal, hogy egy televíziós műsor szereplője voltál?
— Ezek szerint ellentétes személyiség vagyok! Amikor jelentkeztem, nem számítottam semmire, és nem törődtem azzal, mi lesz, ha bejutok a döntőbe. Sejtettem, hogy feszes lesz a munkatempó. Kevesen gondolják, de nagyon fárasztó volt a rengeteg próba, a keddenkénti fellépések, és sokszor még éjjel is forgattunk. De nem panaszkodom, jó volt ez így!
— Gondolom, számos lány rajongót hozott a műsor.
— Büszkeséggel tölt el, és örülök neki. Persze sokan azt hiszik, hogy csak szerelmes leveleket kapok. De nem így van. Nem hívtak randevúra, egyszerűen csak szurkoltak nekem.
— Mit vártál a műsortól?
— Bejutottam a döntőbe. Sokat tanultam, rengeteget fejlődtem. Már ezért megérte. Tulajdonképpen nem számoltam a győzelemmel, hiszen vannak jobbak nálam. Éppen ezért nem voltam csalódott sem, tudtam, hogy eljött az én időm. A közönség megismert, így ha egyszer kiadok majd egy lemezt, rögtön tudni fogják, hogy mire számítsanak tőlem.
— Van egy régi barátod és zenésztársad, akit Balázsnak hívnak. Többször kijelentetted, hogy csak vele zenélnél közös lemezen. Mi van, ha egy kiadó majd más feltételeket szab?
— Akkor leülünk, és megbeszéljük. Nem hagyom magam, mert ha megjelenne egy lemez, ami nem én vagyok, akkor emberek ezreinek okoznék borzasztó nagy csalódást, és nem utolsósorban önmagamnak is. Nem adom a nevem ahhoz, amit nem érzek teljes mértékben a magaménak. Bízom magamban, és abban, hogy van igény arra a zenére, ami én vagyok. Most majd elválik. Egy biztos: mindent meg fogok tenni ezért.
— Milyen lenne az a lemez?
— Óriási. Az érzéseimet és a gondolataimat tükrözné. Elég sokrétű lenne: latin, rock, lírai balladák, sorolhatnám…
— Ha éppen nem a zenével, akkor mivel töltöd az idődet?
— Összejárok a barátaimmal, öt éve rendszeresen capoeirázom, de nagyon szeretek olvasni és kirándulni is.
— Mit szeretnél elérni az életben?
— Legfőképpen azt, hogy teljesüljenek az álmaim: egy lemez, rengeteg fellépés, hogy értékeljék a zenémet, és minél több emberhez jusson el. És persze idővel majd családra is vágyom. De még, ha mondhatom így, „hülye" vagyok hozzá, most nem tudom elképzelni. Előbb leginkább magamat szeretném megtalálni.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
