Barátja szerint Danit nem tette nagyképűvé a reflektorfény. Ugyanolyan maradt, amilyennek tizenhét éve megismerte.

Dani és Balázs hétéves koruk óta elválaszthatatlan barátok. Nem csoda, hogy a megasztár felfedezettje Balázst kérte meg, lépjen közbe, ha úgy látná, elszállt magától. De ettől egyelőre nem kell tartani. Dani most is az a kedves, laza fiú, aki volt, és akinek mindenkihez van egy-két jó szava. Pedig igazán kemény ostromot kell kiállnia, mióta egyik „jóakarója” feltette a telefonszámát az internetre. Ezek után valósággal elárasztották őt a kéretlen felajánlkozások és zaklatások.
„Amikor a döntő elkezdődött – meséli Balázs -, Dani a lelkemre kötötte: ha úgy látom, hogy elszállt volna magától, a fülénél fogva húzzam vissza a földre. Megmaradt a füle, mert szerintem jelesre vizsgázott. Maradt a régi Torres Dani, a szerény, de eltökélt fiú, akire mindig számíthatnak a barátok. Én jól ismerem, ezért engem nem lep meg, de ha belegondolunk, mégis elképesztő! Körülrajongják a lányok, de ő csak mosolyog ezen, és hű marad kedveséhez. Találkozik rengeteg ismert személlyel, ám ő mégis a régi barátai közt éri legjobban magát. Alig hiszem, hogy bárki ennyire szilárd tudna maradni, hisz a kísértés óriási!”
Dani és Balázs már-már testvérként tekintenek egymásra. Nincs titkuk egymás előtt, és a nehéz időszakokban bizton számíthattak a másikra. Pedig igencsak eltérő személyiségek, ami néha zördülésekhez vezet. De legfeljebb egy órára, aztán már ki is békülnek.
„Balázs egyszer azt mondta, mi nyolcvanéves korunkban, fogatlanul, remegő kézzel is együtt pengetjük majd a gitárt a nyugdíjasotthonban” – mondja nevetve, de elérzékenyülten Dani.
„Dani vízöntő, én skorpió vagyok – elemzi sokat sejtően Balázs. – Ő könnyen ismerkedik, igazi társasági ember, és fergetegesen tud bulizni. Néha az agyamra is megy a túlzott pörgésével – teszi hozzá nevetve. – Én viszont a problémáimtól gyakran magamba roskadok. Ilyenkor neki kell felvidítania. És hát az évek során volt jó néhány olyan kalandunk, amit sosem felejtünk el. Nem voltunk utcakölykök, de a nyolcadik kerületben nőttünk fel. Itt nem kellett balhésnak lenni ahhoz, hogy lépten-nyomon utcai szóváltásokba keveredjünk. Dani sosem provokált senkit, ám ha belénk kötöttek, akkor nem szaladt el. Azt mindketten tudjuk, hogy ilyen helyzetekből a rábeszélés a kivezető út, úgyhogy többnyire megúsztuk bunyó nélkül. De volt, hogy nem. Emlékszem, Dani egyszer akkora pofont kapott, hogy egy autó adta a másikat.”
Az általános iskola után azonban elváltak útjaik: Balázs maradt a Fazekasban, Dani idegenforgalmi középiskolába ment. Ekkor lépett be életükbe a zenélés, amit azóta is együtt művelnek. Első pénzkeresetük is ez volt tizenhat éves korukban. „Lementünk koktélozni egy bárba, és néhány pohár után Daninak annyira megjött a bátorsága, hogy odament a tulajhoz, és megkérdezte, nem játszhatnánk-e ott. Három hónapig minden este ott voltunk, kétezer forintot kaptunk fellépésenként, ami akkor számunkra hatalmas összeg volt. Aztán kidobtak bennünket, mert ismeretlenek voltunk, és a mi nevünkre nem jött be a közönség. Kíváncsi vagyok, most mit szólnának ahhoz, ha Dani beállítana azzal, hogy kicsit zenélgetne náluk!” – nevetnek össze.
És hogy melyek a közös tervek? Természetesen továbbra is a zene, új együttesükkel, a Veni Styx-szel. Egy fergeteges pécsi koncerten már túl vannak, és ha Dani „felszabadul” a Megasztár-turnék alól, akkor jöhet a munka, a koncertek és a lemez. Vagy lemezek, az út legvégén pedig a pengetés a nyugdíjasotthonban…